"Minden egy ötlettel kezdődik. Az ötletek azok a magvak, amelyekből a történet szárba szökken. Nincs arra vonatkozó szabály, hogy mi számít valódi magnak. A mag lehet egy szereplő, egy név, egy helyzet vagy szerkezet, egy elcsípett beszélgetés, egy helyszín, egy téma vagy akár egy homályos érzés."
/Alexander Steele - Kezdő írók kézikönyve/
Felriadtam álmomból. Ott ült az ágyam mellett, és azt mondta, ma kapok egy telefonhívást. Vegyem fel, és merjek igent mondani. Kérdőn néztem rá. Nem azért, mert nem tudtam ki ő és hogy került oda. Mert úgy éreztem, mindig is ismertem. Mintha évek óta ébresztene ez az ismerős hang. Mintha mindig is ezekbe a szemekbe néztem volna bele, amik oly szerelmesen néznek rám. Bizalmat éreztem és mérhetetlen nyugalmat. De nem értettem, honnét tudja, hogy engem hívni fognak. És főleg nem értettem, mire kéne igent mondanom. De bíztam benne. Így hát megkérdeztem:
-Igent? Mondjak igent?
-Nem kell félned. - Mondta az ismerős hangon, csókot hintett ajkamra, mintha mindig így búcsúznánk, az ébresztő hangos csipogásba kezdett, mire ő eltűnt, én pedig kinyitottam a szemem, és kinyomtam az ébresztőt. Még mindig éreztem a csókját. Az illata belengte a szobát. Tényleg itt járt? Vagy csak álom volt? Merjek igent mondani...
Kibújtam az ágyból, nyújtóztam egyet, majd újságot olvastam, míg a lányom fel nem ébred. Szokásosan telt a nap. Reggeliztünk, elmentünk sétálni, sokat játszottunk, ebéd után pedig lefektettem aludni. Délután fél 4 előtt öt perccel, amikor épp festegettünk, megszólalt a telefon. Egy nő szólt bele, bemutatkozott, de nem jegyeztem meg a nevét, azt sem, hogy honnan hív. Valami cég HR-ese, és azt mondta, hogy a neten látta az önéletrajzom. Azt kérdezte, aktuális-e még, és hogy bemennék-e állásinterjúra. Nemet akartam mondani, mert rosszkor jött a hívás. Még nem jött el az ideje annak, hogy munkába álljak. Nincs kire bíznom a lányom, még nem jött el az elválás ideje, az álláskeresés csak pár hónap múlva esedékes. Aztán eszembe jutott, mit mondott reggel. "Merj igent mondani." Hm.. "Merj igent mondani."
Így hát igent mondtam, és megbeszéltünk egy időpontot péntek délelőttre. Még megkérdeztem, hova kell menni, aztán elbúcsúzott.
Péntek reggel 10 órára ott voltam a megbeszélt helyen. Többen is várakoztak a folyosón, úgy tűnik, egyesével zajlik az interjúztatás. Kivártam a sorom, bent egy kedves arcú nő fogadott. Mesélt kicsit a cégről, a betöltendő állásról. Elmondta, hogy titkárnőt keresnek az igazgatóhelyettes mellé, és a második kör majd vele zajlik. A munkaidő fixen 8-tól 14-ig tart. Mesélt az elvárásokról, és azt is megemlítette, hogy a földszinten működik egy gyermekmegőrző. Erre rögtön felfigyeltem, és örültem, hogy ilyen lehetőség is van. Aztán kérte, hogy meséljek kicsit magamról. Meglepően határozott és magabiztos voltam. Elmondtam mindent magamról, ami előnyös lehet az állás betöltésére. Nagyon pozitív volt az interjú, távozás után úgy éreztem, hogy szuper voltam, és van esélyem a következő körre. Örültem, hogy eljöttem, és zárkóztam el a lehetőségtől már a híváskor. Ez lenne a tökéletes munka, jó munkaidőben és még a kicsit is lenne hova tenni, míg nem megy oviba. Azt mondta, hogy egy héten belül értesítenek, ha szeretnének viszont látni.
Már majdnem eltelt az egy hét, és még nem jött hívás. Kezdtem elkeseredni, hogy mégsem sikerült olyan jól, mint hittem. Minden nap egyre csalódottabb voltam. Pedig milyen jó munka lett volna! Mintha nekem találták volna ki.
Letelt az egy hét. Reggel, még félálomban megéreztem, hogy itt van. Köszöntem neki.
-Szia kedves! - válaszolt gyengéd hangon. Újra az ismerős hang, az ismerős illat, a szerelmes szempár. - Honnét tudtad, hogy itt vagyok?
- Nem vagy itt. Csak álmodom. Ezért nem kell látnom téged ahhoz, hogy tudjam, itt vagy. - Úgy éreztem, szívem legmélyéből szeretem ezt a férfit. Mintha ezer éve ismernénk egymást, és a sors már születésünkkor összefonta volna életünket. Tudtam ki ő, anélkül, hogy ismerném, és tudtam, hogy ő ugyanígy érez irántam. Olyan valós érzések ezek. Annyira valóságosak. Nehéz volt elhinni, hogy ez az egész nem létezik, de az eszemmel mégis tudtam. Álomnak kell lennie. Felkeltem, ő megfogta a kezem, odahúzott magához. Hátrasimította a hajam - megint ezek az ismerős mozdulatok - majd megszólalt.
- Ne felejtsd el, mi a célod. Bízz magadban, és mindent megkapsz, amire vágysz.
- Honnét tudod?
-Mondd csak, mire vágysz?
-Egy saját lakásra. - Könnyen jött a válasz, évek óta ezt szeretném.
- Miért?
- Mert az jelenti számomra a harmóniát.
- Harmóniára vágysz?
- Harmóniára. És szeretetre. - A szavak csak úgy jöttek, át sem gondoltam őket. Már tudtam. Ráébresztett arra, mit is szeretnék igazán. Megemelte az államat, és megcsókolt. Örökre így bírtam volna maradni.
- Csak bízz magadban, és ne feledd a célod. - Adott még egy csókot, közben megszólalt az ébresztő, és ő eltűnt. Kinyitottam a szemem, kinyomtam az ébresztőt, nyújtóztam egyet, és elkezdődött a nap. Meglepődtem, mennyire elevenen él bennem az álom. Mindenre emlékszem, mintha épp az imént történt volna. Pedig az álmaim illékonyak, és mindig csak pár kósza érzés marad meg bennem, néhány emlékkép, amit nem tudok szavakba önteni, mert még előtte elvesznek a feledés homályában. De ez megmaradt. Minden másodperce úgy élt bennem, mint a valóság. Legutóbb igaza volt, tényleg hívtak, és jó dolog sült ki belőle. De most nem így van. A célomhoz meg kéne szereznem a munkát, de ők nem hívtak vissza. Nem kellek nekik.
Reggeli után megszólalt a telefon. A szívem egy hatalmasat dobbant. Ugyanaz a kedves nő hívott, azt kérdezte, be tudnék-e menni szerda délelőtt. Bekerültem a második körbe! Hihetetlen boldogság lett úrrá rajtam. De a szerda nem jó. Akkor nincs ki vigyázzon J.-re. Szerencsére megértő volt, megkérdezte, mit szólnék a csütörtök 4 órához. Tökéletes, akkor a lányom oda tudom adni a dédijének.
Ezután a napok csak úgy száguldottak, terveztem, mit fogok mondani, igyekeztem mindenre felkészülni. Közben gyakran nézegettem lakáshirdetéseket is. Örültem, hogy van esélyem. Van esélyem mindarra, amit egy lakás nyújt. A külön élet reményére.
Csütörtökön ismét ő ébresztett. A fülembe súgta: "Ne feledd, bízz magadban." Én olyan boldog voltam az elmúlt eseményektől, és attól, hogy újra itt van, hogy kapásból a nyakába ugrottam.
- Igazad volt! Igazad volt mindenben. - Mondtam ujjongva. Ő pedig csak mosolygott rám, aztán közel húzott magához és csókra hajolt. Elhúztam magam. - Most ne lépj le csók közben. Kérlek! - Újabb mosolyt kaptam válaszul, és megcsókolt. Hosszú, szerelmes csók volt, beleremegett az egész testem. Minden pillanatát kiélveztem.
- Nincs mitől tartanod. - Kaptam az újabb biztatást, azzal eltűnt.
Az állásinterjún ezúttal egyedül voltam. Rögtön behívtak. Ott volt a múltkori nő, mellette pedig egy jóképű, komolynak tűnő öltönyös férfi. Mint kiderült, ő lesz a főnököm, ha felvesznek. Az igazgató-helyettes. Üdvözlés után a férfi, M., közvetlen stílusban elkezdett beszélni. Azt mondta, nyugodtan tegezzük egymást. Arról beszélt, hogy a jövőben nagyon sokat lesz együtt azzal, akit most felvesz, így fontos, hogy jól kijöjjön az illetővel. Ezért szeretné, ha mesélnék magamról, de ne túlbuzgó stílusban, arról áradozva, hogy milyenek a képességeim és mennyire alkalmas lennék a munkára. Nem arra kíváncsi, mennyire szeretek táblázatokat kezelni és adatokat feldolgozni, hanem arra, hogy valójában mi a hobbim, mit szeretek csinálni szabadidőmben.
Elmosolyodtam, aztán el is magyaráztam neki mosolygásom tárgyát. Nem gondolná, de közel jár az igazsághoz, mivel valóban szívesen feledkezem bele a MS Office rejtelmeibe, és szabadidőmben tényleg szívesen készítek különféle táblázatokat. Aztán persze, tudván, hogy nem ezt akarja hallani, egyéb hobbijaim kezdtem említeni. Meséltem arról, miket olvasok szívesen, hogy miért szeretek scrapbookozni, hogy ehhez a hobbihoz meg hozzátartozik mindenféle digitális programok megismerése. Elmondtam, hogy igazán ki tud kapcsolni egy-egy jó sorozat. Megemlítettem, hogy mostanság a House of Cards-t nézem, de a kedvenc sorozataim a Jóbarátok és a Csillagkapu. Mindegyik sorozatot ismeri ő is, és a Csillagkapu neki is nagy kedvence, úgyhogy elég sokat beszélgettünk róla. Mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék a kávézóban, úgy tértünk át egyik témáról a másikra. A beszélgetés végére érve a HR-es közbeszólt, hogy elmondjon még néhány dolgot, amit az előző alkalommal nem érintettünk. Beszélt nekem a fizetésről, ami meglehetősen jól hangzik. Még egy plusz pont a munkahelynek, ezek után tényleg nagyon vágytam rá, hogy engem válasszanak. Azt mondta a nő, hogy pár napon belül értesítenek róla, hogy enyém-e az állás, mivel a többieket már meghallgatták előző nap.
-Tudnál hétfőn kezdeni? - Kérdezte M.
Én meglepődve néztem rá, majd a nőre, és vissza rá. Azt mondtam, igen. A nő halkan odaszólt, nem akarna-e gondolkozni, mielőtt meghozza ezt a fontos döntést. M. azt mondta, nincs szüksége időre, hallott mindenkit, és meghozta döntését. Aztán hozzám fordult.
- Akkor hétfőn reggel 8-kor várlak az irodában. Az első nap mindent megmutatok, kapsz időt, hogy belerázódj. A portán majd megmondják, hova kell menned, csak keress engem. - Azzal odaadta a névjegykártyáját, és kiment.
A nővel még megbeszéltük a részleteket, aláírtam a szükséges papírokat. Azt mondta, holnap nyugodtan behozhatom a lányom, hogy barátkozzon a hellyel, de akár ma is levihetem. Természetesen kihasználtam a lehetőséget és még aznap, és másnap is elmentünk közösen a játszóházba, ahol J. nagyon jól érezte magát. Igyekeztem felkészíteni, hogy hétfőn itt fogom hagyni a nénikkel, és sokat játszhat a többi gyerekkel.
Szombaton újra az ő hangjára keltem. A fülembe súgta; "Minden álmod valóra válhat, csak maradj motivált." Megszólalt az ébresztő, mielőtt megpillanthattam volna. A hétvége további része boldogan telt. Elmentünk vásárolni, átszerveztem a napirendet, és sokat játszottunk együtt, vasárnap este pedig korán lefeküdtem, hogy kipihenten menjek reggel az első munkanapra.
Reggel arra ébredtem, hogy világos van. Kinyitottam a szemem, és ő itt volt. Nagyon örültem neki, kapásból kiugrotam az ágyból és üdvözöltem. Csókot adott és kedvesen mosolygott rám.
- Mindent elérhetsz, amit csak szeretnél. A lényeg, hogy légy kitartó, és mindig a cél lebegjen a szemed előtt.
- Úgy lesz! - mondtam, aztán átöleltem. Sokáig voltunk így, olyan megnyugtató érzés volt a karjai közt lenni.
- Ideje mennem. - Szólalt meg.
- Maradj még. Olyan jó így.
- Mennem kell. Ma van az első napod. Nem késhetsz el. Mindjárt szól az ébresztő.
Az órára pillantottam, és csalódottan újra rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Homlokon csókolt, és az ébresztő megszólalt.
- Maradj még - suttogtam.
Kinyomtam az ébresztőt, majd a karjaiba borultam. Még mindig itt van. Hallottam, ahogy a szívem hangosan lüktet a mellkasomban. Hosszan csókolóztunk, s közben úgy éreztem, mintha lelkünk egybeforrt volna.
- Hogy lehetsz még mindig itt? Már szólt az....
- Cshssss - Ujját az ajkamra tette, rámmosolygott. - El ne késs az első nap, menj reggelit készíteni. - Kaptam még egy csókot, aztán kimentem reggelit készíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése